...már kislány koromban sem tartottam normálisnak, amit a szülésekről meséltek anyáink... aztán 12 éve beköltözött a pocakomba a legidősebb fiacskánk... és megkerestem azt a helyet, ahol a zsigereim azt mondták: IGEN!!!!... ő (majdnem) otthon, Ági tapintatos figyelme, segítsége mellett, elmondhatatlan érzéseket ébresztve születhetett... azt éreztem, hogy így szülni a világ legtermészetesebb, ugyanakkor a legcsodálatosabb élménye... néhány évre rá kipróbáltam, milyen otthon, ám Ági nélkül... hiába, ötven perc telt el az első telefon, és a baba születése között, nem ért oda senki.. .érdekes volt ez a rohamtempó, ámulat az volt bennem, félelem egy csipetnyi sem... harmadik fiacskánk csak egy kicsit lassabban született, de akkor odaért mindenki, aki akart... mindhárom fiúcska történetében volt olyan momentum, amit kórházban ha "túlreagálnak", nem élhetem meg ezt a mindent felülmúló élményt- háromszor is... újraolvasva látom, hogy nem pontosan a kérdésre sikerült válaszolnom... vagy mégis?... azért született itthon az összes gyerekünk, mert pont erre vágytunk, amit kaptunk.

Z.A. - Iszkaszentgyörgy